...ha megütnek jobbról...

2017.02.21 09:32

A vasárnap hallott prédikáció megérintett. Így még nem hallottam ezt az igehelyet magyarázni. Úgy gondolom, megéri megosztanom.

"...hanem aki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda a bal orcádat is."

Hogy tudd csattani egy pofon a jobb arcodon? Ha bal kézzel ütnek meg, de a legtöbb ember jobb kezes. Akkor hogyan? Úgy, hogy fonákból adja! Ez egy még megalázóbb formája a pofonnak. Aljas, alattomos, megsemmisítő és még megszégyenítőbb. És fájóbb a léleknek! Mégis oda kell tartanunk a bal arcunkat? Igen! Bármennyire is durva ,de igen! Mert nincs más megoldás, csak a megbocsátás, a megértés. Mi történik, ha felvesszük a kesztyűt és visszaadjuk a pofont? Kapunk mégegyet, amit mi megint visszaadunk. Adok-kapok-adok-kapok-adok-kapok-adok-kapok......... Ez megy a végtelenségig és nincs megoldás! Ráadásúl a sebek csak mélyülnek és soha nem tudnak begyógyúlni.

A sértések mindkét felet megbetegítik, ha nem képesek az igazi, szívből jövő megbocsátásra.

A bocsánatkérés és a megbocsátás, két igazi nagy erény. Ha ezt mindenki tudná, akkor jobb lenne a világ.

Mi az, ami mégis meggától a megbocsátásban? A sértettség, vagyis az EGO. Ha kisebb lenne, mindenkinek jobb lenne.

Végül egy kis történet ennek fényében:

Még a nyolcvanas évek elején történt, hogy az egyik fővárosi tanácsnál dolgozók között volt egy hölgy, aki templomba járó volt, minden reggel onnan ment dolgozni. Ezt főleg az irodavezetőnő nem nézte jó szemmel. Ennek úgy is jelét adta, hogy nem segített neki egy nagyobb tanácsi lakás kérelmében, pedig megtehette volna. Az iroda többi dolgozóját hergelve, közösen bántották és nevettek rajta. De ő csak némán tűrte, mígnem egy alkalommal, váratlanúl odalépett egyenesen az irodavezetőhöz és megemelte a kezét, mire az úgy összerándúlt mindenki szeme láttára, mint egy kisgyerek, aki fél a pofontól. De a megemelt kéz nem ütésre emelkedett, hanem ölelésre. Ez a gesztus olyan nem várt reakciót váltott ki, amin mindenki meglepődött.  A főnökasszony zokogásban tört ki és beszaladt az irodájába. Pár perc múlva behívatta magához a hölgyet. Előszöris bocsánatot kért a sok bántás miatt. Aztán elmesélte, hogy ő Istenszerető, vallásos családban nőt fel, de amikor férjhez ment és a tanácselnök felesége lett, megtiltották neki, hogy templomba járjon és gyakorolja hitét, mert hogy is néz az ki és a férjének is eljárt otthon a keze néha. Irigységből jött a rosszindulat belőle, amit nagyon bán. Az az ölelés felevelenítette benne, milyen is igazi kereszténynek lenni. Innentől jóban lettek, sokat beszélgettek és abba maradtak az élcelődések, sőt a hölgynek kiutaltak egy nagyobb lakást a főnöknője közbenjárására.

Tegyük fel a kérdést. Mi történt volna, ha az a hölgy nem öleléssel közelít, hanem.....?

   

Elérhetőség

keresem az utam slefi@citromail.hu